Egy rövid sétára mentünk Dióval és Mákkal, a barátaink két bejglijével, azaz beagle-jével. A kutyák iszonyú cirkuszt csináltak a csomagtartóban, annyira izgultak a kirándulás miatt. Legutóbb amikor magunkkal vittük őket, nem hátul utaztak, hanem az ölünkben a hátsó ülésen. Dió húsz kilós, enyhén szólva túlsúlyos, így ott, ahol a lábaival a combomra lépett, hetekig nem múló kék foltokat hagyott. Most örültem, hogy a csomagtartóba lettek bevagonírozva.


Dió a Kistehén. Itt épp megszúrta valami a talpát és amiatt panaszkodik Briginek.

A Tőserdő gyerekkoromban még roppant népszerű kirándulóhelye volt a Kecskemétieknek. Mára már egy kicsit megkopott a fénye a kicsit szakadt  – ám ahhoz képest igen drága – büfékkel, és a Damen/Herren feliratú WC-vel. De a természeti értékein és látnivalóin ez mitsem változtat.

A Tőserdőt, ami valójában egy öreg fákkal teli ártéri ligeterdő a Tisza egyik holtága táplálja. Ez az az erdőtípus, ami ránézésre olyan, mint egy igazi dzsungel. Hatalmas fák vannak benne, melyek néhol vízben állnak. A fákról indák lógnak, az odvakban denevérek és baglyok tanyáznak, a fák között nyáron szúnyograjok cikáznak. Buja és élettel teli minden szeglete. Persze március elején még épphogy csak ébredeznek a lakói.


Tényleg sok a korhadt, kidőlt fa, ami rengeteg élőlények ad otthont. Tavasszal például lehet benne gyíktojást találni. A kutyák tesztelik nekünk a villanypásztort Pihenő a Majális réten

Kastély a réten, a fenyők árnyékában. Ma erdészeti üdülő.

Kis tyúktaréj a rét gyepében  Szerelem a fákon.  Nem, nem hibiszkuszteát ittunk. A rosé fröccsöt kaptuk teáspohárban. Valamiért nem tudom visszaállítani normális méretűre a szöveget, de azért végezetül ide teszem a tavaly nyári evezést , arra az esetre, ha szeretnétek látni milyen a Tőserdő rekkenő hőségben.