Zengővárkony különös hangulatú falu. Takaros sváb porták elszórva egy mediterrán tájon. Körülötte gesztenyefa liget, diófákkal szegélyezett árnyas földutak, és öreg gyömölcsösök girbegurba fákkal. Olyan nyugalmat áraszt a táj, hogy a puszta látványától is úgy érzed, mintha leszedáltak volna.

Ha a piros kereszten indultok Pécsvárad felé, eljuttok a szelídgesztenyék mentén Rockenbauer Pál sírjához.

Az itt álló fák között állítólag vannak 500-600 évesek is, bár sok közülük már kiszáradt, és csak a csupasz ágaival nyújtózik az ég felé. Amelyek viszont élnek, azok valóban nagyon impozáns példányok. Kérgük sima és szürke, mint a bükkfáké, leveleik pedig még a rekkenő hőségben is üdítően fényesek és élénk zöldek.

Korábban sok-sok éven át egy gomba okozta kéregrák pusztította őket, amit mára – legalábbis itt az ősgesztenyésben – sikerült megállítani. Egy egyetemi csapat hat éven keresztül 2000 fát kezelt úgy, hogy a kéreg alá juttattak egy gombát megtámadó vírust. Ez segített némileg, bár a betegség nem tűnt el teljesen, az új fák telepítésének pedig nem kedvez a szélsőséges időjárás, különösen nem a forró és száraz nyarak.

Betegség ide vagy oda, azért lesz termés. Most még zöld sünburokban figyelnek a gesztenyék, de októberre megérnek, úgyhogy érdemes visszajönni a szüret idején.

Fontos infó a nyáron kirándulóknak: Zengővárkonyon még nem zárták el közkutat hál’Istennek.
Megvesztünk volna a melegtől, ha nem tudunk ott inni, mert botor módon bent felejtettük a pénzt a kocsiban, így a kocsmát nem tudtuk útba ejteni.

Van még kép a FB-on, és ha már egyébként is be vagytok jelentkezve rá, akkor légyszi szavazzatok ránk a Goldenblogon.