Vízitúra gyerekekkel a Körösön – 2. rész

Mi utaztunk Butabogárral.

Hulla fáradtan érkeztünk Köröstarcsára. A kikötőből üvöltő zenét már messziről hallattuk a vízen, úgyhogy alvásügyben nem sok jóra számítottunk. Ezeken a kis vízparti party helyeken, ahol van egy-két tűzrakóhely és egy büfé sörrel, mindig valakinek a név- vagy születésnapját ünneplik szép nyári estéken, többnyire rettenetes zenével.

Tábla a kishajókikötőben. Tudja vki mi a fene az a sólyapálya?

A kemping és a büfé egyébiránt nagyon olcsó, az objektum gondnoka pedig igazán jó fej. Negyvenes fickó rövidnadrágban, papucsban, matrózpólóban. Azonnal elénk slattyogott, amint bekanyarodtunk a kikötőbe, és segített kiemelni és felcipelni a hajókat. Szabadkozott kicsit azért, mert  valószínűleg hangos zenére számíthatunk majd hajnalig, de mivel nincs más hely, ahol táborozhattunk volna a közelben, próbáltunk nem tudomást venni az egészről.

Kipakoltunk, sátrat vertünk, Gábor barátunk pedig estére olyan paprikás krumplit főzött a bográcsban, hogy Janó és Dugó a végén kenyérrel még ki is törölgették. Sőt, így utólag bevallom, még aludni is tudtunk a zene és a hepehupás, kőkemény fekhely ellenére, mert a fáradtság és a sör legyőzte bennünk az ünneplők zsivaját.

A két-három útba ejtett kikötő és parti büfé egyébként nagyon kellemes meglepetés volt. No nem a cizellált infrastruktúra miatt, hanem azért mert bár a szolgáltatások fogalmazzunk így, nagyon egyszerűek, de az ott lévő emberek ezt a kedvességükkel, és valamiféle természetes segítőkészséggel kompenzálják. Egy nagyvárosi, rohanó, arrogáns már-már normálisnak tűnő taplóság helyett itt eléd jönnek, megfogják a holmidat, segítenek cipekedni, berakják a jégakkukat a büfé fagyasztójába reggelig, útba igazítanak, megnyugtatnak, hogy sátrazhatsz távolabb is, hisz az őr itt lesz, vigyáz éjjel a hajókra, és ha jégkrémet akar valamelyik gyerek, akkor beengedik a pult mögé, hogy maga válogathasson a hűtőben. Hogy melyik helyek voltak ezek? A Békés-Dánfoki üdülő központ, a köröstarcsai kishajókikötő, és a Félhalmi horgásztanyák.A többit megmutatom képekben:

A kényelmes horgász hajója
Kiszárad fák törzsei nyúltak ki sok helyen a folyóból.
A sárga virágmező amibe beeveztünk, a vízitök.
Többször is megálltunk, hogy a srácok beugorhassanak.
Janó behúzta a lapátot és várt, hogy talán majd visz a víz. Nem vitt. Sőt, a szél inkább visszafelé fújt amikor nem eveztünk.
nagytakarítok
Remek vízálló zsákot kaptunk ajándékba angliai barátainktól, pont a túra előtt. Nagyon jól bevált. Erős, könnyű bele csomagolni, és egyszerűen zárható. Szerettem.
A félhalmi kikötőőr vagonja, fűzfája és mercije.
A dolognak ezt a részét a fiúk kevésbé élvezték. Néha atyai tekintélyt és dorgálást kellett bevetni, hogy részt vegyenek a rakodásban és a holmik cipelésében. Úgy érezték, hogy ez abból a kevéske, értékes időből vesz el, amelyet barátaikkal tölthetnek még a nyáron.
Bekészített akasztókötél öngyilkosjelölteknek.
Néhány arc a díszes társaságból. Az asztalos, a könyvelő, a tanár, a közgazdász, a blogger, a jó gyerekek, a rossz gyerekek, az egyetemista, a kiskamasz királylány és a többiek.

Végül csemegének az evezés mozgóképen, és Dugó barátunk világraszóló panasza: elfogyott a termobögrémből a hosszúlépés…. Azt kívánjuk Dugó, hogy ennél nagyobb problémád, sohase legyen.

 

Tovább a blogra »