Springalive. Kövesd a tavaszt!

Ma miközben az almafán egyensúlyoztam az  ágvágó ollóval, nagyon alacsonyan elrepült felettem egy gólya. Majd’ leestem örömömben, mert ahelyett hogy azt néztem volna hová lépek, a gólyát követtem a tekintetemmel. Remélem a mi gólyánk volt, ami itt lakik Pellérden, a főút melletti fészekben. Majd honlap ellenőrzöm itthon van-e.

Addig meg feltöltöm a www.springalive.net-re.  Ez egy szuper weboldal, amin jól ismert vándormadarakon keresztül követni lehet a tavasz érkezését Európába.

springalive

Annak idején amikor a Birdlife International elkészítette, én is részt vettem a magyar változat készítésben. Persze azóta sokat változott, de már akkor is rengeteg érdekes infó volt rajta. Öröm volt foglalkozni vele. Próbáljátok ki bátran! Nagyon egyszerű, mert elsősorban gyerekeknek készült, úgyhogy nem hiszem hogy bárkinek nehézséget okozna. Ha először láttok valahol gólyát, kakukkot, vagy mondjuk füsti fecskét, akkor írjátok fel a springalive-ra. A megfigyelésetek rákerül majd egy térképre, és a többi adattal együtt kirajzolódik hol tartanak, illetve hová érkeztek már meg a madarak.

springalive2

Infó a gólyákról, amit talán sosem gondoltál volna:

Tovább a blogra »