Madárgyűrűzés a Vakodásokkal

• Kirándulós blog
• 2014. június 22. vasárnap

Az izsáki Nefelejcs Presszóban  vártuk a Vakodás gyerekeket, hogy kirándulni vigyük őket a Kolon-tavi Madárvártára.

A srácok általános iskolás felsősök, tizenévesek, fiúk, lányok vegyesen. A Vakok Iskolájának gyermekotthonában laknak. Van közöttük aki születésétől fogva vak, de olyan is aki 8 évesen veszítette el a látását.

Az ember első blikkre azt gondolná, hogy a velük való találkozás szánalommal tölt el, de szó sincs róla! Egészen feldobták a napunkat.  Épp az a szívderítő és felszabadító a társaságukban, hogy ugyanúgy jókat röhögnek minden marhaságon, mint a bármelyik másik gyerek, sőt, képesek a saját fogyatékosságukon is nevetni.

Tavaly már volt egy csapat tőlük a Kiskunsági Nemzeti Parkban kirándulni. Akkor egy májusi estén fülemülét és lappantyút hallgattunk, most pedig madárgyűrűzésre vittük őket.

Egy gyors fagyi, kávé, sör kör után kikocsikáztunk Izsákról, át a városszéli utcákon, a vasúti átjárón, az unkáktól harsogó réteken a Madárvártáig. Mostanában a srácoknak az az egyik legkedveltebb szórakozása, hogy a telefonjukkal mindenféle hangokat felvesznek. Az unkákról is rögtön az jutott eszükbe, hogy rögzíteni kéne és mixelni valamivel.

A vöröshasú unkák annyira hangosak esténként, amikor több tízezren huhognak egyszerre, hogy alig lehet észlelni tőlük a madárhangokat, vagy bármi más hangot rajtuk kívül.

A srácok azonban az illatokról és a levegő hőmérsékletének vagy páratartalmának változásáról így is szinte mindenütt kitalálták, hogy mi mellet haladunk el. Ha direkt figyel erre az ember, akkor tényleg érezni lehet, hogy amint elhagyjuk a települést, hűvösebbé válik a levegő. A réten fű és szénaillat van, a fákkal szegélyezett szakaszon akác, a tanyák mellett pedig érezni lehet a jószágok szagát. A homokbuckák között vezető út az egyetlen, amit nehéz a látvány nélkül azonosítani, mert nincs semmi jellegzetes kipárolgása. Bár ha leszáll az ember egy pillanatra, akkor talán ezt is ki lehet találni, mert séta közben simogatja a lába szárát az árvalányhaj.

Mi azonban nem álltunk meg odafelé menet, mert a madárfogó hálók már ki voltak feszítve a nádasban, úgyhogy  sietni kellett. Jó fél óra kocsikázás után egy megérkeztünk a Madárvártához. A fehérre meszel épület az egyik legfontosabb kiskunsági madarász- és kutató bázis.  A Kolon-tó és a hozzá tartozó hatalmas, majdnem 3000 hektáros mocsárvilág szegélyén található, a nemzeti park szívében.

A ház udvarán méretes gesztenyefák állnak, alattuk pedig egy hosszú fa asztal, padokkal. A barátnőm, Bogi, a Madárvárta egyik vezetője, érkezésünk előtt már kikészített egy csomó holmit: madárgyűrűket, gyűrűző fogót, zsákokat, amikbe a befogott madarakat teszik, tollakat, vízicsigákat vödörben, függönyhálót és gólyafiókákat egy műanyag ládában.

A háló időközben vagy tíz cserregő nádiposzátát fogott. Mialatt Bogi meggyűrűzte őket, a srácok egymás után óvatosan hozzáértek az éppen kézben lévő madárhoz, mi pedig közvetítettünk nekik, hogy az a csőre, az a lába, az a szárnya….

Amikor egy-egy madár megkapta a gyűrűjét, és felvettük a adataikat, átvettem Bogitól. Kézen fogtam egy gyereket a sorból, kivezettem az asztal széléhez vagy az udvar közepére, és óvatosan a tenyerébe tettem a madarat, hogy ő engedhesse szabadon.

Iszonyúan élvezték, amikor a nádiposzáta a cérna lábain elrugaszkodott a tenyerükből. Volt aki ugrált és tapsolt örömében. Teljesen el volt ragadtatva! Én is. Attól, hogy ő mennyire örül.

Miután elszállt az összes madarunk, mindent végignéztünk a közelben: a fák kérgétől, a kutyán és a lovakon át a kerítésre tűzött bivalykoponyáig. Ők megérintették és végigsimították a dolgokat, mi pedig közvetítettünk szakadatlanul: az a szemürege, az az őrlőfoga, az meg a gesztenyefa levele – tenyér alakú, érzed? Az a szúrós-csúcsos házú csiga, az meg a mocsári csiga.

Esteledett már, amikor visszamentünk Izsákra, ők pedig tovább Pestre.

Igazából nem tudom, hogy nekik, vagy nekünk volt-e nagyobb élmény ez a kirándulás. Mi fáradtság helyett teljesen feltöltődtünk, és  maradtunk még egy-két sörre a presszóban.

A Kolon-tavi Madárvártára egyébként bárki bejelentkezhet. Bogiék rendszeresen tartanak madárgyűrűzési bemutatókat, vezetett kirándulásokat és táborokat. A programokat itt és Kiskunsági Nemzeti Park oldalán érdemes figyelni.