Újabb szépséges kirándulóhelyet ajánlok figyelmetekbe, ami távolról úgy fest, mint a Kis Herceg elején az elefánt az óriáskígyóban. A másik ilyen alakú hegy a Badacsony. A hasonlóság persze nem véletlen, mindkettő lepusztult vulkáni kúp.

Régen sombokrok borították, amitől kora tavasszal sárgán ragyogott a hegyoldal. Erre mondták azt, hogy somlik, és innen ered a hegy neve: Somló.Koncentrált kis terület ez, ahol rengeteg dolog van amit érdemes kipróbálni, megmászni, megnézni vagy megkóstolni: várrom, kápolnák, bazaltorgonák, puttókkal díszített forrás és karcsú zöld palackokba zárt furmintok és juhfarkak.

Ami viszont nincs a Somlón, az a jól kiépített turista infrastruktúra. Nincs bringaút, betonút se nagyon, nincsenek útmenti büfék, de ezzel együtt nincs zimmer frei tábla és ötszáz forintos presszó kávé sem.

Bevallom, korábban valahogy nem volt alkalmunk rácsodálkozni a vidék hangulatára, mert mire regenerálódtunk volna a szüretből és a vele járó ivászatból, már indulnunk is kellett hazafelé. Idén azonban jobban osztottuk be az erőnket. Szüret után még átszeltük a hegyet, felavattunk egy forrást, ami tulajdonképpen közkútként üzemel a hegyen, megismerkedtünk és beszélgettünk helyiekkel, este pedig elmentünk a borász gálára.

Megmutatom visszafelé az eseményeket.

Borászgála a Kreinbacher birtokon.

Előtte átszeltük a hegyet és gyalog mentünk a helyszínre:

Felavattuk a megújult Séd forrást:

A csaknem 140 éve kiépített forrást a helyiek újították fel társadalmi munkában. Összedobták a pénzt, tereprendeztek, betonoztak, festettek, mázoltak és ünnepeltek. A freskót István barátunk készítette, aki cukrászból lett festőművész, toronyugró, és somlói hobbiborász.

A forrásnál remek bográcsos ebédet szervírozott egy helyi szakácsmester. Ez volt az ő hozzájárulása a forrás -ünnepséghez. Mókás volt, mert egy jobb budapesti étterem színvonalának megfelelő ebédet kanalaztunk a földön ülve, és Takács Lajos furmintját ittuk hozzá műanyag pohárból.

Délelőtt leszüreteltük a görnyedős és kényelmetlen gyalogtőkéket. Azokat hívják így, amelyekhez le kell hajolni, vagy mellé guggolni. A magasra futtatott kordonos szőlőt sokkal könnyebb szüretelni. Íme néhány arc a társaságból:

Ahti észt barátaink egyike akik kisebb nagyobb csoportokban minden évben eljönnek szüretelni a Somlóra. Tavaly kisbusszal és motorral érkeztek, mint valami modernkori hippitársaság, pedig akad közöttük többgyermekes családapa is. Idén a kényelmesebbek már repülőre ültek, Ahti azonban maradt a kocsinál, és időnként hatalmas Európa autóstérképpel tűnt el a pottyantós budiban.

Itt pedig én.

Korán reggel próbálunk magunkhoz térni. Enyhe ősz ide vagy oda, a hegy északi oldalán kutya hideg volt.

Búcsúzóul megosztom veletek, ahogy István és Janó a végbelükről szavalnak. Rettenetes. Nincs rá mentségük.

Mindenesetre ha kedvetek támadt egy kis szüretfílinggel fűszerezett kiránduláshoz, még nem késő.  Vágjatok neki a Somlónak. A hárslevelűt és a furmintot még szüretelik, a pinceajtók nyitva, a borászok pedig barátságosak és gyakran beinvitálnak.

(Első kép a művelt alkoholista blogról származik. képre katt.)