Visszavonhatatlanul itt a tavasz, és itt az idő, vagy egyenesen az utolsó pillanat néhány kora tavaszi élmény begyűjtésére.
- Ez az utolsó pillanat például ahhoz, hogy a korai fészkelőknek odúkat rakjatok ki. Arról jutott eszembe, hogy ma reggel a szomszéd antennáján megjelent az ott lakó seregély – a fürdőszoba ablakból pont ráláttam -, és felborzolt tollakkal füttyentett néhányat, jelentve hogy szerencsésen megérkezett.
- Ha látni szeretnétek a több hektáros hóvirágmezőt, akkor már csak pár napotok van rá, hogy ellátogassatok az Alcsúti Arborétumba. A szokásostól eltérően március első hetében minden nap nyitva van. Adrienn barátnőm emailes gyorsjelentése szerint, most még dúsabb a hóvirágmező, mint tavaly volt.
- Most van esélyetek arra, hogy Budai-hegyekben egy csodaszép, vastag bundát viselő virággal, a leánykökörcsinnel találkozzatok.
- Most jött el az ideje az első, zsenge medvehagymával megszórt vajaskenyérnek. A pécsi piac már tele van medvehagymával.
- Most láthatjátok az ötmillió tő tavaszi tőzikét az Őrségben. A tőzike olyasmi, mint a gyöngyvirág, kis fehér, harang alakú virágokkal, aminek a szegélyét apró sárgászöld minta díszít. Március 8-án, szombaton tartanak a nemzeti parkban a természetvédelmi őrszolgálat által vezetett tőzike túrát.
Több pontot most nem írok, mert tavasszal az ember amúgy is folyton úgy érzi, hogy lemarad valamiről, annyi a látnivaló és annyi minden történik hirtelen. Ha mégis lemaradtatok volna, ne aggódjatok. Az összes fenti jelenség lesz jövőre is!
A képek forrása ott ahol nem írtam ki, a képre kattintva látható.







Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: